Kedves Cicákok!
Calliope egy poszt erejéig visszatért.
Indokolás:
Nevezett Calliope a tegnapi napon - tehát dokumentáljuk, 2009. 02. 02-án - sikerrel vette élete egy nagy akadályát, történetesen leállamvizsgázott a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán számvitel szakon szakdolgozat 4-es, védés 5-ös, két tételes felelés 4-es eredménnyel. Az oklevelemben a végső összesítés 4-es lett.
Akár az Oscar átadón, szeretném megköszönni Batkának, aki a szakdolgozatom megírásában nyújtott igen jelentős segítséget, illetve informatikából is nagyon igyekezett megértetni velem a lényeget. Ezen felül prezentációm elkészítésében és előadásom begyakorlásában is támogatott.
Továbbá megköszönöm Daimonnak is - aki valahol itt található a nolblogon, csak mostanában rendkívül jól rejtőzködik - és aki fél éjszakákon át oktatott engem skypon informatikából, érthetetlen összefüggéseket, fogalmakat magyarázott, hogy levizsgázzak. Ezúttal is köszönöm a gumicukrot, amit kapni fogok tőle cserébe a sikeremért.
Aztán természetesen köszönet a főnöknőmnek, aki kétszer is végigbeszélte velem a szakdolgozatomat az elejétől a végéig és aki nélkül messze nem sikerült volna ilyen jóra. Viszonyítás képpen három olyan diákot is ismerek, akik semmilyen munkahelyi segítséget nem kaptak, mert ugye az utolsó félév hivatalosan szakmai gyakorlat volt, munkával telt mindenkinek. Az csak egy dolog, hogy én három éve már ott dolgozom.
Aztán persze ott van Mókus, akinek talán a legtöbbet köszönhetem, kirészletezni nagyon hosszú lenne, aki régen olvasott engem, úgyis tudja miről van szó. Drámát indított, havonta egyszer "terápiás csoport" van, úgy hangzik ez, mint az anonim alkoholisták klubja. :D
Nevezett Calliope tehát a tegnapi nappal hivatalosan is belépett a felnőttek táborába, gyorsan és röviden, csak a lényeges eseményeket érintve leltározott egyet.
2008. február 7. Batka megjelenik a színen
2008. május 27. Sikeres szakmai nyelvvizsga
2008. augusztus 8. Blog bezár
2008. augusztus 30. Költözés új albérletbe
2008. október 2. Első pszichodráma csoportülés
2008. október 30. Sikeres mérlegképes vizsga
2008. december 31. Szilveszter sípályán
2009. január 7. Szakdolgozat leadva
2009. február 2. Államvizsga fenti eredménnyel
2009. február 7. Éves évforduló Batkával
2009. március 7. Diplomaosztó talárban
Szóval és tettel, mozgalmas és sikeres év áll mögöttem. Egy év alatt három komoly vizsgát is sikerült letennem, magam is meg vagyok lepődve. Sőt mi több, most össze is tudtam magam hasonlítani a többiekkel, nem csak eredményszinten, hanem egy olyan szituációban, amiben eddig egyikünk sem vett részt. Meg kell, hogy mondjam, teljesen elégedett vagyok a teljesítményemmel. Nagyképűen hangzik ez most, tudom, de ez van. Anyukám nagyon büszke rám.
Nevezett Calliope tehát a mai naptól kezdve korlátlan ideig fogadja e helyütt a gratulációkat. Szerénység nélkül. :P
Üdvözlettel:
Calliope


Utolsó kommentek
Keresd a jót
Keresd a jót
Keresd a jót
Keresd a jót
Keresd a jót