Már vagy ötödször kezdem újra ezeket a sorokat, egyszerűen nem tudom kifejezni magam tisztességesen, pedig.
No akkor. Úgy döntöttem, hogy bő másfél év után fogom a petyerkámat és lezárom a terápiás blogos fejezetet. Már össze is csomagoltam, útra készen állok. Sokat kaptam a blog által, amely dolgokért hálás vagyok. Kaptam Mókust, akit már nem kell bemutatnom, életem első sajtómegjelenését, kaptam önismeretet, mert az írás gyógyít, kaptam jó szót, bátorítást, segítséget, cserébe az őszinteségemet adtam.
Mivel képtelen vagyok kibújni a bőrömből - és most már ez így is marad ;) - pszichologizálok még egy kicsit, utoljára.
Nem tudhatom, hogy a kommentelőkön kívül kik olvasták még lelkem darabkáit, kiknek nyílt ki a bicska a zsebükben, és kik voltak azok, akik általa gondolkodtak el néha önmagukon, esetleg mertek segítséget kérni. Megesett, hogy Mókus telefonszámát kérte el valaki tőlem e-mailen, majd el is ment hozzá. Ennek nagyon örültem, mert az nagyszerű érzés, amikor végre felvállalja az ember saját felelősségét, kimondja, hogy elszúrtam, de talán azért vagyok itt a Föld nevű tanulóbolygón, hogy fejlődjek, tehát akkor élek is a lehetőséggel. Bátorítok mindenkit, azokat is, akik erre vetődnek és már nem olvashatják bejegyzéseimet, nézzenek szembe önmagukkal, hozzák meg a döntést, hogy mostantól tesznek is magukért. Fogadják el a múltat, mert a régi sérelmek csak úgy gyógyulhatnak, ha megbocsátunk magunknak. A legjobb dolog pedig a világon a változás, csak legyen merszed elfogadni.
Szeretem a nolblogot, a társaságot, szeretek itt lenni, de várnak az új vizek, feltámadt a szél. Terápiás blogot biztosan nem nyitok, de nem zárhatom ki annak a lehetőségét, hogy majd egy-egy téma köré csoportosítok egy új blogban írásokat. Moziblogot már egyszer elkezdtem, lehet folytatom. Illetve ha mondjuk majd utazom, esetleg készülök az esküvőmre, lakást veszek-felújítok, vagy bármi olyan történik, amit meg szeretnék osztani (és kiélni grafomán hajlamomat), akkor nem leszek rest.
Minden jót kívánva vidáman búcsúzik:
Calliope


Hozzászólások
Eddig 14 komment érkezett (
)
1.
zsé (látogató)
2008. 08. 08. 14:46
Minden jót! :)
2.
taxina
2008. 08. 08. 14:58
"A legjobb dolog pedig a világon a változás, csak legyen merszed elfogadni. "
Nagyon tetszik!
Minden jót Neked és adj néha hírt magadról!
3.
billenő
2008. 08. 08. 15:27
annyit a véletlenekről - amik meggyőződésem szerint nincsenek, hogy pont a mai napon ezt irtam ki a profilomhoz :
Az élet olyan, mint a biciklizés. Nem lehet egyensúlyban tartani, ha egy helyben áll.
azért sajnálom ha mész
4.
frankbodza
2008. 08. 08. 15:31
jó szél és friss víz, hmmm...nem kevés klassz dolog jutott eszembe...természetesen:) állok a parton és integetek...ha szabad:)
5.
misztifikator
2008. 08. 08. 15:33
viszontlátásra!
6.
natinha
2008. 08. 08. 15:39
jó volt, hogy itt voltál velünk, vigyázz magadra, jó szelet! :)
7.
izomagyu
2008. 08. 08. 18:53
légy bátor boldognak lenni:))
8.
ReTRo
2008. 08. 08. 18:56
Jó repülést Pille. :))
9.
Faline (látogató)
2008. 08. 09. 0:50
Szerettem Neked tanácsot adni.
10.
hettie
2008. 08. 10. 1:23
good luck, Calliope :)
11.
onagyz
2008. 08. 10. 3:09
Jó utat, jó szelet!
12.
ingopur (látogató)
2008. 08. 10. 23:15
jo utat es vigyazz magadra, Calliope!
13.
obsidian
2009. 02. 03. 8:55
:)
14.
trixi
2009. 02. 03. 22:22
Sok sikert a nagybetűs életben!
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.